-Vendégcikk- Általunk nagyra becsült szakértőnk, Bethlendi András legújabb elemzésében részletesen bemutatja, hogyan alakíthatók ki olyan gazdasági stratégiák, amelyek egyszerre támogatják a hosszú távú fejlődést és biztosítják a stabil működést.
Az utóbbi években az iparpolitika visszakerült a fejlett országok gazdaságpolitikai eszközrendszerébe, illetve a főáramú közgazdasági gondolkodásba. Írásomban az iparpolitikát portfólióelméleti megközelítésben vizsgálom: azt, hogy hogyan változik a magyar gazdaság növekedési és stabilitási kilátása, ha egy ágazat súlyát növeljük a rendszerben. Az elemzés segíthet annak megválaszolásában, hogy mely ágazatok további térnyerésével tudna leginkább növekedési többlethez jutni az ország a kockázatok gyakorlatilag változatlan szintje mellett. Véleményem szerint ez a módszertan jól ki tudja egészíteni a hagyományos makroökonómiai modelleket.
Változik a világ
A 2010-es éveket megelőzően, közel három évtizedig, az ágazati, másként iparpolitika kívül esett a közgazdasági főáram gondolkodásán, a neoliberális elvek dominanciája miatt. Alig jelentek meg ezzel foglalkozó tanulmányok, ám a gazdaságpolitikai gyakorlatban, főleg az ázsiai térségben már akkor is fontos szerepet játszott ez a terület. A fejlett országokban azonban ezen időszakban átfogó iparpolitikáról nem beszélhettünk,
az volt az uralkodó nézet, hogy az állam és a politikusok nem tudhatják, hogy mi a jó a gazdaságnak, azt a piaci folyamatokra kell bízni.
Az iparpolitika bizonyos részterületeken (például információ és kommunikációs technológiák támogatása), sokszor virágnyelven, innováció, K+F vagy ipar 4.0. támogatásként azért elemeiben fellelhető volt.
Az utóbbi években radikálisan megváltozott a fejlett országokban is a gazdaságpolitika hozzáállása az iparpolitikához, amit a közgazdasági gondolkodás is elkezdett lekövetni. A Portfolio-n is jelentek már meg ismert hazai közgazdászok iparpolitikai írásai, a hazai vonatkozásban a témát a hazai akkumulátor gyártás katalizálta a közgazdászok között. (A teljesség igénye nélkül hivatkozhatunk Bod Péter Ákos, Lengyel Imre, Lux Gábor, Győrrfy Dóra, vagy Varga Attila kutatásaira.)
Az elmúlt években tehát az iparpolitika a gazdaságpolitika fontos részévé vált,
melynek célja a gazdaság szerkezetének a megváltoztatása – ami azonban csak lassan alakítható -, annak érdekében, hogy az adott ország, vagy régió hosszú távú gazdasági növekedését erősítse. Másodlagos célja pedig a gazdasági stabilitás növelése (kisebb ciklikus kilengések, stabilabb foglalkoztatás, rezíliencia érdekében).
Növekedés vs. stabilitás
A közelmúltban megjelent kutatásom alapozó tanulmánya a magyar nemzetgazdaság szerkezetét vizsgálta egy növekedés–stabilitás térben az elmúlt bő negyedszázad adatai alapján, megközelítésem a modern pénzügyi portfólióelméletből származik: a gazdaságra úgy tekintek, mint egy pénzügyi portfólióra, amelynek elemei nem részvények, hanem az egyes iparágak. A múltbeli tapasztalatok alapján kiszámítható az egyes iparágak várható növekedési és kockázati hozzájárulása a GDP-hez és annak ingadozásához. Kockázaton a bruttó hozzáadott érték növekedési rátáinak ingadozását – mint egy hozam szórását – értem.
A portfólióelméleti megközelítés nemcsak a szektorok közötti függőségeket tudja megragadni (mint az ágazati kapcsolatok mérlege), hanem a keresleti multiplikatív hatásokat is a köztük lévő korrelációk lévén. Pénzügyi analógián maradva a növekedés és annak ingadozása között egy átváltást (trade-off) feltételezhetünk, ez tulajdonképpen annyit jelent a gyakorlatban, hogy egy magas növekedési rátájú gazdaságnak a kilengései (kockázatai) is nagyobbak lehetnek.
A kockázat ugyanakkor iparági diverzifikációval bizonyos mértékben csökkenthető.
A módszertan lényege, hogy egy adott évben a múltbeli tapasztalatok alapján a nemzetgazdaságnak van egy várható növekedési üteme (potenciális növekedésnek is hívhatjuk ezt) és a növekedésnek egy kockázati/stabilitási mérőszáma (ami tulajdonképpen a szórás).
Ebből kiindulva érzékenységvizsgálatot végeztem, ahol azt vizsgáltam, hogy ha egy szektor súlyát ceteris paribus (azaz: minden más tényező változatlansága mellett) növelem, akkor a nemzetgazdaság hogyan mozdul el a növekedési-stabilitási térben. Az ábrán a fekete jelző a nemzetgazdaság jelenlegi helyzetét mutatja egy adott potenciális növekedési ütem (g – növekedés) és annak stabilitása mellett (σ – szórása). Az ágazatokat csoportosítottam aszerint, hogy arányuk növelése esetén a nemzetgazdaság egészének teljesítménye hogyan mozdulna el:
- 1) pareto optimálisan (magasabb növekedés kisebb kockázat);
- 2-3) növekedés-stabilitás trade-off mentén (2: stabilizáló elmozdulás; 3: növekedést támogató elmozdulás);
- 4) nem hatékony irányban (kisebb növekedés, nagyobb kilengésekkel).
Míg egy pénzügyi portfólióban az elemek súlya nagyon gyorsan, és alacsony költséggel kiigazítható, addig ez egyáltalán nem lehetséges az ágazati politikában, ugyanis az ágazatok fejlődését nem csak a gazdaságpolitika, hanem legalább annyira a piaci folyamatok is befolyásolják. A szektorális szerkezet ezért csak lassan formálható, viszonylag jelentős költségek és beruházások mellett. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az egyes szektorok növekedési-stabilitási jellemzői is viszonylag stabilak. Az 1996-2021 időszak adatai alapján több futtatást is végeztem (éves és negyedéves adatokon, részidőszakokra bontva), melyek alapján az ábrán található eredmények stabilnak tekinthetők. Az ábrán az iparágak abban a negyedben lettek feltüntetve, amelyik irányba a nemzetgazdaság elmozdulna az adott iparág arányának ceteris paribus növelése esetén.
Mit tudunk leszűrni a modellből?
A fő eredmény az, hogy
az Információ, kommunikáció és a Tudományos és műszaki tevékenység további térnyerésével tudna leginkább növekedési többlethez jutni az ország,
a kockázatok gyakorlatilag változatlan szintje mellett. Ezzel ellentétes az Építőipar, Mezőgazdaság, és Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás iparágak hatása, ezek növelése a nem hatékony elmozdulás csoportba tartozik.
A 2. és 3. kategóriákba tartozó iparágak a növekedés-stabilitás trade-off mentén helyezkednek el; gazdaságpolitikai prefencia kérdése, hogy a döntéshozók a várható növekedés preferálják-e jobban (3. csoport) a stabilitással (2. csoport) szemben, vagy fordítva. Továbblépve a kategóriák megalkotásán, kollégámmal legújabb kutatásunkban egy gazdaságpolitikai kockázati prefencia bevezetésén dolgozunk, mely segíthet a trade-off helyzetek közötti választásban, akár a 2. és 3. csoportokon belül is.
A szakirodalomban leginkább vitatott Feldolgozóipar a 3. és 4. kategória határán helyezkedik el. Ez megerősíti azt a sok szakértő által már kifejtett állítást, hogy
Magyarország jelenlegi gazdasági fejlettsége mellett már nem igazán érdemes a feldolgozó ipar fejlesztését a jelenlegi formában erőltetni,
mert érdemben már nem képes a gazdaság növekedési ütemét növelni. Ezzel szemben jelentős ciklusérzékenysége miatt a stabilitást gyengítheti. A fenti két kategória határán helyezkedik el még a Kereskedelem is.
Nem találtam stabil jellemzőt a Szállítás, raktározás és a Művészet, szabadidő iparágakra.
Disclaimer
A fenti elemzésnek több korlátja is van: többek között a növekedés és stabiliás mellet más célok is megjelennek a gazdaságpolitikai döntésekben (például foglalkoztatási, ellátásbiztonsági, környezetvédelmi célok), melyek indokolhatnak mikro szintű állami beavatkozásokat egyes területeken. Az egyes iparágak fejlesztése eltérő kormányzati, és iparági ráfordítás igénnyel jár. A feldolgozóipar nagy és összetett iparág, érdemes lehet részleteiben is megvizsgálni.
A fenti korlátok ellenére, véleményem szerint, a fenti megközelítés segítheti a gazdaságpolitikai döntések alátámasztását, értékelését.
A cikk eredetileg a portfolio.hu oldalon jelent meg: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250124/az-iparpolitika-egeto-kerdese-mi-a-fontosabb-a-novekedes-vagy-a-stabilitas-736519
Címlapkép forrása: Getty Images
