A magyar innováció, a magyar agyak, valamint a teljes hazai innovációs ökoszisztéma bőven képes lehet arra, amit a finnek, a dél-koreaiak vagy az észtek véghez vittek – fogalmazott az Indexnek Boros Áron, az ESG és a tranzakciós tanácsadással foglalkozó Stradamus Zrt. elnök-vezérigazgatója. Azt is elárulta, hogy szerinte milyen lépésekkel juthatunk el idáig. A hazai innováció…
Blog
Súlyos fertőzés a mezőgazdaságban – leszámolás az agrár-dogmákkal
A mezőgazdaság válsága egyre mélyül: az ágazatban uralkodó dogmák, mint például a vízbőség vagy a mikro-gazdaságok támogatása, hamis biztonságérzetet keltenek. Az ország vízkészlete nagyrészt külföldről érkezik, ami sebezhetővé teszi a dél-keleti régiókat, de az élelmiszer-feldolgozásban is sürgős változások szükségesek – írja Boros Gergő agrárszakértő, a Stradamus Zrt. tanácsadó testületének tagja. Szemünk láttára változik a magyar…
A(z eddig még) kihagyott kormányzati ziccer
A magyar faipar helyzete továbbra is válságos, sürgős beavatkozást igényel. A támogatások elmaradása miatt a szociális tüzelőanyag-program például egyre kevésbé tudja kielégíteni a vidéki, energiaszegénységben élő családok igényeit. Az 5 milliárd forintos keret megduplázása nemcsak az ő téli fűtésüket biztosítaná, hanem a faipari vállalatok számára is létfontosságú keresletet generálna, ezzel megőrizve munkahelyeket és élénkítve a…
Miért szabadult el az infláció?
A cikkben Boros Gergő, a Stradamus Zrt. Avisory Board tagja, részletesen elemzi a legutóbbi inflációs trendeket, feltárja azok mozgatórugóit, és megvizsgálja, milyen kihívásokkal nézhetünk szembe a közeljövőben. Az alábbi cikk először a portfolio.hu oldalán jelent meg, és átfogó képet nyújt a jelenlegi gazdasági helyzet legfontosabb aspektusairól. Melyek az elmúlt évek drámai globális és hazai inflációs…
Van palló a ködös mocsáron át – így vegyük figyelembe minden fontos érintett véleményét az ESG folyamat során
Elképesztő mennyiségű félreértés van a társadalom- és környezettudatosság területén, és általában az ESG fejlesztéssel kapcsolatban. Sokaknak mankó és információ híján csak halvány sejtéseik vannak arról, hogy mi számít valójában, és mi az ami inkább minősül a green- és socialwashing berkein belülinek. Számtalanszor találkozom olyan esetekkel, amikor cégvezetők azzal büszkélkednek, hogy van náluk egy darab elektromos…
A tönk szélén a magyar faipar
Az olcsó ukrán dömpingárak miatt tönk szélére kerülhet a magyar faipar, amely hátrányos helyzetű régiókban családok tízezreinek megélhetését biztosítja. Az erdőgazdaságok az elmúlt hónapokban 30-70 százalékkal csökkentették a kitermelést; ráadásul jellemzően már jobbára kész faáru érkezik hozzánk, így a kereskedők mellett a hazai fafeldolgozók is tömegesen csődközeli helyzetbe kerülhetnek. Elképesztő módon szenved az ukrán export…
Akár tetszik, akár nem, az e-autóknak nincsen alternatívája
Büszkén osztjuk meg, hogy Faluvégi Balázs, a Stradamus Zrt. Advisory Board tagjának legfrissebb írása a Forbes.hu oldalán jelent meg először. A cikk részletesen bemutatja az elektromos autózás jelenlegi helyzetét és a jövőbeli kilátásokat, egyedi nézőpontból. Az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban jelennek meg olyan hangok, amelyek szerint az elektromos autózásra történő átállás nem váltotta be a…
Mit ér egy vállalkozás szakszerű cégértékelés nélkül? Lehet, hogy jóval áron alul adja így el?!
Sok tíz- vagy akár százmilliós hátrány is érheti azt a kkv vezetőt, aki nem jól „lövi be” a jellemzően általa, vagy családja által felépített vállalkozás értékét. Ha magasan áraz, akkor legfeljebb nem lesz vevője, ám, ha alacsonyan, akkor indokolatlanul ad át a vevőjének egy szép summát a cégértékből. A Stradamus Zrt. Advisory board tagjának, Antal…
Így függ össze az e-autó piac átalakulása és az ESG térnyerése
A következő cikk a portfolio.hu oldalon jelent meg, és a Stradamus Zrt. tanácsadó testületének tagja, Faluvégi Balázs tollából származik. A cikk bemutatja, hogyan alakítják át a kínai autómárkák az e-autó piacot, és miként válik az ESG szempontok térnyerése egyre meghatározóbbá a vállalati stratégiákban. Hívjuk bárhogy is, a fenntarthatósági, ESG tényezők mára elválaszthatatlan részeivé váltak a…
Berobbant a magyar tőzsde egyik legnagyobb növekedési sztorija, duplázásra készül az AutoWallis
Újabb izgalmas cikket osztunk meg veletek. A legfrissebb cikkünk a Portfolio.hu hírportálról érkezik. A Stradamus Zrt. aktív szereplője volt az AutoWallis zöldkötvény keretrendszerének éves jelentésének támogatásában, mind 2023-ban, mind pedig idén. A magyar tőzsde egyik legizgalmasabb növekedési sztoriját rakta le az asztalra az AutoWallis, a korábbi tervszámokat adott esetben többszörösen túlteljesítve bővült a társaság az…