Új lapon nyílik meg

Egyéb

Innovációfinanszírozás: az állami támogatástól a kockázati tőkéig

Stradamus

2025.09.26 • Olvasási idő kb. 7 perc

Hiánypótló konferenciát rendezett az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) karöltve a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel (PMSZ), amelyen a hazai startupok és innovatív kkv-k finanszírozási lehetőségeit, a kormányzati támogatások változásait, a kockázati tőke trendjeit, a vállalati innovációs attitűdöket és az utánpótlás szűkösségének kihívásait elemezték az ágazat neves döntéshozói és szakértők.

Innovációfinanszírozás: az állami támogatástól a kockázati tőkéig STRADAMUS

Az NKFI Hivatal és a PMSZ közös szervezésű konferenciája, amelynek az impozáns rendezvényhelyszín, a budapesti Create26 adott otthont, szerves része volt a Budapesten szeptember 10. és 19. között zajló, nagyszabású Hungarian Innovation Week programsorozatnak. Az esemény, amely csaknem 100 érdeklődőt vonzott, az NKFI Hivatal 10. évfordulóját ünneplő konferenciasorozat harmadik állomása volt, és a hazai startupok, valamint innovatív kis- és középvállalkozások (kkv-k) finanszírozási lehetőségeit, a kormányzati támogatások változásait, a kockázati tőke trendjeit, a vállalati innovációs attitűdöket és a tehetséges utánpótlás hiányából adódó kihívásokat vette górcső alá az ágazat neves döntéshozóinak és szakértőinek részvételével.


Kormányzati finanszírozási stratégia és célcsoportok

Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára nyitóbeszédében ismertette a kormányzati finanszírozási stratégia legújabb változásait. Három célcsoportot emelt ki külön, amelyekre az államnak, és az innovációt finanszírozó magántőkének is oda kell figyelnie:

  • nemzetközi piacra igyekvő, erős hazai középvállalkozások;
  • digitalizációra és folyamatfejlesztésre fókuszáló mikro- és kisvállalkozások, amelyek a meglévő folyamataik, termékeik, szolgáltatásaik hatékonyságának növelése miatt innoválnak;
  • technológiai és egészségügyi ágazatokban tevékeny startupok, amelyek legfeljebb néhány éves működési múlttal rendelkeznek, de gyors, nemzetközi növekedést céloznak.


A GINOP Plusz program keretében a közelmúltban 182 milliárd forint vált elérhetővé digitalizációra és innovációra, és 2025 végéig további 100 milliárd forint kihelyezése várható. Ez a finanszírozás a kockázatitőke-piaci forrásokon és kutatói pályázatokon felül értendő. Bódis László hangsúlyozta, hogy a kormány célja a startupok és kkv-k támogatása a globális versenyképesség növelése érdekében, különös tekintettel a deep tech és élettudományi területekre.

A kockázati tőke trendjei és finanszírozási hiányosságok


Tánczos Péter, az Euroventures ügyvezető partnere, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) elnökségi tagja a kockázati tőke piacának aktuális trendjeit elemezte. Az Nyugat-Európai trendekkel összevetve kiemelte a Hiventures 2019–2022 közötti, korai és magvető fázisra fókuszáló finanszírozási boomját,
amely jelentősen fellendítette a hazai kis és korai szakaszú befektetések számát és volumenét, ám ennek mára sajnos nincs jelentős maradandó hatása. Nagy összegű állami források állnak rendelkezésre ma is, de ezeken belül még mindig túlzott a közvetlen állami szerepvállalás.  Bár növekvő a társfinanszírozási konstrukciók száma, de még hiányzik az ügyenkénti társbefektetősi konstrukció.  Idén
új, állami eredetű tőkeprogramok indulnak, részben a Hiventures égisze alatt, amely 18 milliárd  forintos kerettel, két alapon keresztül támogatja az innovatív cégeket.

Tánczos szerint a finanszírozási piacon hiány mutatkozik a 100–200 ezer euró alatti, illetve a 700 ezer–1,5 millió euró közötti sávokban. Ezek a finanszírozási nagyságrendek alapvető fontosságúak a startupok elindulásához és nemzetközi piacra lépéséhez, ám a jelenlegi tőkealapok számára gyakran túl kicsik az üzleti angyalok számára pedig túl nagyok, így nem elég vonzók. A 10–15 millió euró
feletti tőkeigényű scaleupok esetében pedig a magyar cégek már gyakran külföldi
befektetőkhöz fordulnak, mivel a régiós kockázati tőkések mozgástere a
magas hozamelvárások miatt korlátozott. Tánczos hangsúlyozta az állami ösztönzők
fontosságát, amelyek nélkül a magánbefektetők számára továbbra is túlzott kockázatot jelent a korai fázisú startupok tőkefinanszírozása.


Vállalati innovációs attitűdök

Dobos Balázs, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. innovációs üzletágának vezetője kutatási eredményeik alapján rámutatott, hogy a magyar vállalatok csupán 30%-a tartja fontosnak a termék- vagy szolgáltatásfejlesztést, miközben 60–70%-uk törekszik új piacok meghódítására, érdemi innováció nélkül. Ezt az ellentmondást szükséges feloldani, hiszen a modern piacokon az innováció elengedhetetlen a térnyeréshez. Ebben a szemléletformálásban nagy szerep hárul a hazai innovációs ökoszisztéma valamennyi szereplőjére. Az ismertetett kutatás szerint a hazai cégek döntően továbbra is saját forrást használnak fejlesztéseikhez (64%), 12% állami támogatásokra pályázik, 3,7% banki hitelt vesz igénybe, és csupán 1,8% fontolgat tőkefinanszírozást. A pénzügyi tudatosság növelése kapcsán ugyanakkor már láthatók olyan kezdeményezések, akár szakpolitikai, akár kamarai részről, amelyek érdemben segíthetik a hazai vállalkozásokat abban, hogy komplexebb finanszírozási megoldásokban gondolkodjanak.

Állami és piaci alapú tőkebefektetések


Dénes Gábor, az MFB Invest Zrt. elnök-vezérigazgatója az állami hátterű, de piaci alapú tőkebefektetésekről beszélt. Elmondta, hogy az MFB Invest 2800 milliárd forintot kezel 55 alapon keresztül, amelynek 80%-a már kihelyezésre került. A szervezet 20 új alap létrehozásán dolgozik, szoros együttműködésben a szakmai szereplőkkel. A Lakhatási Tőkeprogram 300 milliárd forinttal támogatja az építőipar fellendítését és a lakhatási helyzet javítását. Dénes szerint a magyar
piac méretéből adódóan évente 80–100 innovatív kisvállalkozás alkalmas kisebb tőkebefektetésekre, míg a nagyobb, 1–2 millió eurós befektetések csupán 10–20 céget érintenek.

Startup-finanszírozás és kutatói utánpótlás

A konferencia kerekasztal-beszélgetését Csíki László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) startup igazgatója moderálta, résztvevői Hradszki László (a Hiventures Zrt. vezérigazgatója), Eszter Elemér (az Impact Ventures társalapítója), Berényi Benjamin (a PastPay társalapítója) és Lengyel László, az NKFI Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese voltak. Csíki
szerint Magyarország kockázati tőkepiaci helyzetéből fakadóan nem reális jövőkép a startupok unikornis fázisig történő (1 milliárd dollár feletti tőzsdei értékű cégek) finanszírozása, A Közép-Kelet-Európa régió tőkealapkezelői tőkegyűjtés szempontjából messze alulreprezentáltak, ugyanis már hosszú évek óta a teljes európai tőkegyűjtés mindössze 1,4 – 1,6%-át képesek összegyűjteni a régióban működő alapkezelők. Ennek is a jelentős részét (60-70%-át) a kivásárlási profillal rendelkező tőkealapoknak sikerül begyűjteni, vagyis a korai fázisú kockázati tőkefinanszírozás mértéke rendkívül alacsony.   Így az állami szerepvállalás a korai fázisú innovatív cégek finanszírozásban elengedhetetlen.

Innovációfinanszírozás: az állami támogatástól a kockázati tőkéig STRADAMUS


Hradszki László röviden bemutatta a Hiventures új, ez év végéig érkező, 18 milliárd forintos tőkeprogramját, amely két alapon keresztül működik: egy budapesti fókuszú alap és egy a fejlettebb régiókra létrehozott alap. Mindkettő preferálni fogja a deeptech, medtech és AI startupokat. A program az EU de minimis szabályai alapján legfeljebb 300 ezer eurós ügyletértékkel működik.

Eszter Elemér az Európai Befektetési Alap (EIF) piacorientált működését méltatta,
amely az „alapok alapja” modelljével példaértékű a régióban, bár a magas hozam-
elvárások miatt a közép-európai piac kevésbé vonzó a nagy alapok számára.

Berényi Benjamin a PastPay példáján keresztül érzékeltette, hogy az állami támogatások és a Hiventures tőkeprogramjai milyen fontos szerepet töltenek be egy induló cég életében. Ezek ugyanis lényegi szerepet játszottak cége túlélésében, ugyanakkor a velük járó bürokratikus és adminisztratív terhek számottevően megnehezítették a cég növekedési folyamatait.

Lengyel László a tehetséggondozás és az utánpótlás lehetőségeit emelte ki, hangsúlyozva, hogy a felsőoktatás és a kutatói szféra fejlesztése fontos a minőségi szakembergárda biztosításához. Berényi is megerősítette, hogy a multinacionális cégek magas fizetésekkel csábítják a tehetségeket, míg a startupok számára nehéz agilis, nemzetközi szintű kollégákat találni.

Hradszki László hangsúlyozta egy aktív a széles angyal befejtető közösség fontosságát. Észtország példáját hozta fel, ahol a lakosság csekély száma (1,37 millió fő) ellenére az aktív angyalok száma nagyságrendekkel nagyobb, mint nálunk. A
vita konklúziója szerint a magyar tudásbázis erős, de évtizedes munka
szükséges egy robusztus innovációs ökoszisztéma kiépítéséhez, aminek elengedhetetlen feltétele a tudatos pénzügyi tervezés, az okos támogatáspolitika és a tehetséggondozás összehangolása.
 

Az eszmecsere rávilágított arra, hogy a magyar innovációs ökoszisztéma erős tudásbázisra épít, de számos kihívással néz szembe, köztük a finanszírozási résekkel, a vállalati innovációs attitűdök hiányosságaival és a szakember-utánpótlás szűkösségével. Az állami szerepvállalás, a kockázatitőke-programok és a korai fázisú innovációs eredmények hatékony tőkepiaci becsatornázása kulcsfontosságú hazánk globális versenyképességének növeléséhez. 

Megosztás

További cikkeink

Összes megtekintése
Űripar befektetői szemmel: mely területeket érdemes figyelni, és mit lehet kezdeni 10 000 euróval?
Blog
|8 órája

Űripar befektetői szemmel: mely területeket érdemes figyelni, és mit lehet kezdeni 10 000 euróval?

A SpaceX 2026. június 12-én a Nasdaqra lépett, és a történelem legnagyobb tőzsdei bevezetésével 75 milliárd dollárt vont be. Ezzel az űripar…

Tovább olvasom
Nem támogatás kell, hanem piaci mechanizmusokra épített intézményrendszer és a szabályozás finomhangolása – a megfizethető lakhatás finanszírozási kérdés
Egyéb
|1 hónapja

Nem támogatás kell, hanem piaci mechanizmusokra épített intézményrendszer és a szabályozás finomhangolása – a megfizethető lakhatás finanszírozási kérdés

A magyar fejlesztéspolitika átalakulóban van, és ez ritka alkalom arra, hogy innovatív ötletekkel álljunk elő. A megfizethető lakhatásra ugyanis nem azért nincs…

Tovább olvasom
Készen áll cége az EMPCO-ra? Töltse ki ingyenes önértékelő kérdőívünket!
ESG és zöld finanszírozás
|1 hónapja

Készen áll cége az EMPCO-ra? Töltse ki ingyenes önértékelő kérdőívünket!

2026. szeptember 27-től jelentősen megváltoznak a fogyasztóknak szóló környezeti és fenntarthatósági kommunikáció szabályai. A Stradamus ingyenes EMPCO önértékelő kérdőívével felmérheti, hol tart…

Tovább olvasom
A kormány és az MNB rátalált a problémára, de a pénzünk még mindig az Apple-ben ül
BÉT
|2 hónapja

A kormány és az MNB rátalált a problémára, de a pénzünk még mindig az Apple-ben ül

Szerző: Boros Áron, a Stradamus Zrt. vezérigazgatója, az IVSZ Digitális Vállalkozások Szövetsége elnökségi tanácsadója Ritka pillanat tanúi lehettünk július 17-én a Budapesti…

Tovább olvasom

Beszéljünk a terveidről!

Finanszírozási, tőkepiaci, tranzakciós, stratégiai vagy ESG-döntés előtt állsz? Nézzük meg, milyen úton érdemes továbbindulnod.

Egyeztessünk
A Stradamus csapata
A Stradamus csapata

Lépj velünk kapcsolatba!

Telefonszám

+36 70 219 4328

Címünk

1122 Budapest, Krisztina körút 5. 1/2

Megnézem a térképen

Kérdésed van, vagy árajánlatot szeretnél?

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és csapatunk a lehető leghamarabb válaszol minden felvetésedre!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.