Szerző: Boros Áron, a Stradamus Zrt. vezérigazgatója, az IVSZ Digitális Vállalkozások Szövetsége elnöki tanácsadója
Befektetési bankárként, számtalan hazai vállalat tőzsdei felkészítésével és fúziós (M&A) ügyletével a hátam mögött úgy vélem, hogy a gazdaságot nem hangzatos jelszavak, hanem a tőkeáramlások rideg törvényei alapján szükséges értékelni. A tőke pedig könyörtelen és pragmatikus: mindig a legkisebb ellenállás irányába folyik. Ha egy országban nem építünk neki korszerű, biztonságos medret, akkor egész egyszerűen elszivárog.
Pontosan ez a dráma zajlik most a szemünk előtt, és félek, ha nem változtatunk sürgősen a szakpolitikai gondolkodáson, a hazai innováció örökre megreked a „mi lett volna, ha…” szintjén. Nem új keletű átok ez, a történelmünk közel két évszázada kísért minket. Irinyi János 1836-ban kénytelen volt a biztonsági gyufa szabadalmát fillérekért eladni egy bécsi gyárosnak, Rómer Istvánnak, mert Pesten nem talált tőkét a gyártás elindításához. Szinte pontosan másfél évszázaddal később Rubik Ernő zseniális bűvös kockája sem hazai tőkepiaci háttérrel hódította meg a világot, hanem brit és amerikai licenctulajdonosok aratták le utána a globális profit oroszlánrészét.
A magyar géniusz mindig világszínvonalú volt, de a növekedés finanszírozása és a haszon realizálása rendre elszivárgott az országból.
Ugyanebbe a csapdába lépünk be ma is, csak most digitális, mesterséges intelligencia által „felhabosított” üzleti világban – és sokkal nehezebben észrevehető módon. A Magyar Nemzeti Bank idei adatai és Megtakarítási Jelentése kíméletlen pontossággal mutatják meg ezt a modern, láthatatlan – és a magyar innováció és üzleti sikerek, az ország jövője szempontjából életveszélyes – tőkekiáramlást.
A magyar háztartások teljes pénzügyi vagyona történelmi rekordot döntött, megközelíti a 120 ezer milliárd forintot. Csakhogy ebből a gigantikus vagyonból már minden tizenkettedik forint – a teljes lakossági megtakarítás mintegy 8 százaléka, összesen 5500 milliárd forint – külföldi vállalatokban és eszközökben dolgozik. A külföldi értékpapírok állománya szintén csúcsot döntött.
A legriasztóbb tétel mégis a részvényeké: a magyar magánemberek már 1057 milliárd forintot tartanak közvetlenül külföldi részvényekben, ami a teljes nemzeti vagyon nagyjából 1 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a lakosság tőzsdei részvényportfóliójának csaknem harmada nemzetközi papírokban van.
A magyarok ráadásul folyamatosan és tudatosan diverzifikálnak: 2025-ben nettó értelemben is több külföldi részvényt vásároltak, mint amennyit eladtak, a nemzetközi befektetési jegyek állománya pedig 11,2 százalékkal ugrott meg.
Az itthon megkeresett forintokból – pár telefonos kattintással – a külföldi online platformok kényelmét élvezve – az Apple, az Nvidia, a Tesla, vagy akár a SpaceX következő innovációit finanszírozzuk. Eközben a hazai technológiai startupok, a növekedési fázisban lévő kkv-k és a tőzsdére érett középcégek krónikus forráshiánytól szenvednek.
Ez nem csak a mi gondunk, ez a kontinentális Európa egyik legnagyobb strukturális problémája. Ám nálunk hatványozottan jelentkezik: egyszerűen képtelenek vagyunk lokális részvénypiaci keresletet teremteni a saját nemzeti bajnokaink mögé. Ezen a téren ráadásul még a lengyel, a cseh vagy a román szintet sem tudjuk megütni. Ha egy hazai vállalkozás növekedni akar, marad a bankhitel vagy a korai fázisú kockázati tőke, de a lakossági kisbefektetői tőkét hazai középcég sem igen tudja bevonni, mert a szabályozás nem épített működő hidat közéjük – leszámítva talán a BÉT Xtend platformját. Legyünk őszinték: ha a keresleti oldalt nem erősítjük a valóban innovítív hazai cégek részvényi iránt, azaz, ha az elmúlt évek, évtizedek mintáin nem változtatunk, a jövő magyar tech-alapítói is kénytelenek lesznek Delaware-be vagy Londonba menekíteni a cégeiket és a szellemi tulajdont.
Vinnai Balázs, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége elnöke egy szakmai háttérbeszélgetésen a minap pontosan rávilágított erre; ahogy Balázs fogalmaz, az egész európai technológiai piac drámaian le van maradva az Egyesült Államoktól, ennek az aggasztó lemaradásnak az egyik legfőbb oka pedig a tőkehiány, illetve a céges és magánbefektetők túlzottan óvatos, maradi hozzáállása a technológiai szektorhoz.
Az IVSZ egyébiránt éppen ezért tette közzé tavasszal a „Technológia és tudás: a 21. századi versenyképesség alapja” című szakmai állásfoglalását. Ebben a kiáltványban, különösen a Technológia és innováció fejezetben, világos és radikális célokat fogalmaztak meg a versenyképesség helyreállítására. A digitális vállalkozásokat képviselő IVSZ szakértői is egyértelművé tették: a technológia-intenzív fejlődés tőkeigényének kielégítése érdekében azonnal kedvező tőke- és finanszírozási feltételeket kell teremteni. Ez egy jól működő kockázatitőke- és startup-ökoszisztémát, egy innovációbarát, rugalmas bankrendszert, a technológiai cégek saját tőkepiacának megteremtését, valamint a magánforrásokat katalizálni képes állami finanszírozatási struktúrát követel.
Az állásfoglalás szerint biztosítani kell a technológiai startupok létrejöttének és növekedésének alapvető feltételeit. Ehhez normatív módon hozzáférhető magvető (seed) finanszírozásra, a fejlesztések természetével összhangban lévő rugalmas tőkeprogramokra, valamint az inkubáció, az akceleráció és a nemzetközi piacra lépés támogatására van szükség. És ami a legfontosabb: célzott adókedvezmények kellenek az angyalbefektetőknek, valamint a kockázati tőkealapokat finanszírozó magán- és intézményi befektetőknek.
Pontosan ez az a pont, ahol az IVSZ átfogó jövőképe és a javasolt gyakorlati megoldás összeér. A piacnak ugyanis nem elméletekre, hanem egy, a magyar befektetői pszichológiában már bizonyított mintákra épülő eszközre van szüksége. Ahogy a Tartós Befektetési Számla (TBSZ) vagy a biztosítási adókedvezmények képesek voltak ezermilliárdokat hazai mederben tartani, úgy van szükség most az „Innovációs Adókedvezmény 2027” (vagy Innovációs TBSZ) koncepciójára.
A megvalósítás során a lényeg a végletesen szigorú, transzparens szűrés, hogy a jogalkotó legnagyobb félelme, az adóelkerülés teljesen kizárható legyen. Olyan cégek kaphatnak lakossági forrást, amelyek átesnek a szigorú innovációs auditon, regisztrálnak a BÉT Xtend szabályozott előpiacára, vagy az STRT Holding mintáját követő, transzparens innovatív alapokon keresztül vonnak be tőkét. Cserébe a lakossági kisbefektető – a mikro-angyaloknál is kisebb magánszemély – közvetlen SZJA- vagy TAO-kedvezményt kap a befektetése után.
Bankárként pontosan látom: a pénz itt van az országban, de jelenleg rossz csatornákon folyik el külföldre. Ha a döntéshozók nem lépnek, a magyar megtakarítások továbbra is jobbára idegen gazdaságokat fognak hízlalni. Az Innovációs Adókedvezmény nem költségvetési bevételkiesés, hanem egy intelligens gát és csatorna, amivel a hazai vagyont a hazai értékteremtés szolgálatába állítjuk. El kell érnünk, hogy ez a koncepció végre tartósan megtapadjon a törvényalkotás asztalán. Mert a célunk nem lehet kevesebb, mint hogy a magyarok pénzéből végre ne egy-egy újgazdag oligarcha birtokán bóklászó zebrákat, hanem valódi, globális piacot hódító magyar unikornisokat finanszírozzunk.
„Innovációs Adókedvezmény 2027” javaslat mögött a kezdeményező az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége. A javaslat egyeztetése és a közös pontok kialakítása a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesülettel (HVCA), a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel (PMSZ) és a Joint Venture Szövetséggel (JVSZ) is biztató állapotban van, és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezetésével is zajlanak a szakmai egyeztetések. Továbbá a Magyar Közgazdász Társaság (MKT) is szervez a közeljövőben szakmai háttárbeszélgetéseket a témában, amelyre minden érintett szakmabelit szívesen látunk akár résztvevőként, akár beszélgetőpartnerként. Az témában rendezett első, vitaindító beszélgetés rövidesen látható és hallható lesz csatornáinkon.”