Szerző: Boros Áron, a Stradamus Zrt. vezérigazgatója, az IVSZ Digitális Vállalkozások Szövetsége elnöki tanácsadója Befektetési bankárként, számtalan hazai vállalat tőzsdei felkészítésével és fúziós (M&A) ügyletével a hátam mögött úgy vélem, hogy a gazdaságot nem hangzatos jelszavak, hanem a tőkeáramlások rideg törvényei alapján szükséges értékelni. A tőke pedig könyörtelen és pragmatikus: mindig a legkisebb ellenállás irányába…
Kategória: Egyéb
Szinergiák az innovációs ökoszisztémában: Tíz év a hazai kutatás-fejlesztés és innováció szolgálatában
November 27-én, csütörtökön a budapesti Bálna Honvédelmi Központban tartott nagyszabású szakmai konferenciával zárta négyrészes jubileumi rendezvénysorozatát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal). „Szinergiák az innovációs ökoszisztémában” – ez volt a konferencia címe, amely alapvetően az innovációs ökoszisztéma állami szereplői között meglévő szinergiák kiaknázási lehetőségeit vette górcső alá. Előadások és tematikus panelbeszélgetések keretében…
Olcsó forrás céges beruházási célokhoz, mégsem hitel, de nem is pályázat!
A Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) jelenleg az egyik legígéretesebb finanszírozási lehetőség a hazai cégek számára. A konstrukció fedezet és önerő nélkül, fix – évi 5%-os – hozamelvárás mellett biztosít hitel helyett tőkeforrást olyan fejlesztésekre, amelyek valódi szintlépést jelenthetnek. A programelőnyeiről Kovács Bálinttal, a Stradamus Zrt. partnerével beszélgettünk, aki a DSTP program egyik legaktívabb tanácsadó szakértője….
Innovációfinanszírozás: az állami támogatástól a kockázati tőkéig
Hiánypótló konferenciát rendezett az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) karöltve a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel (PMSZ), amelyen a hazai startupok és innovatív kkv-k finanszírozási lehetőségeit, a kormányzati támogatások változásait, a kockázati tőke trendjeit, a vállalati innovációs attitűdöket és az utánpótlás szűkösségének kihívásait elemezték az ágazat neves döntéshozói és szakértők. Az NKFI Hivatal és…
10 éves az NKFI Hivatal – Kutatási eredmények piacra vitele: a tervezőasztaltól a tárgyalóasztalig
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból a hivatal, szoros együttműködésben a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel, négy részes konferenciasorozatot szervez a vállalati innováció eredményeinek, a tudományos eredmények piacra vitelének, az innováció-finanszírozás új útjainak és az innovációs ökoszisztémában rejlő szinergiák hatékony kihasználásának áttekintésére. Az első rendezvényt,…
Az NKFI Hivatal idén 10 éves: évfordulós konferenciasorozat kezdődött
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból a hivatal, szoros együttműködésben a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel, négy részes konferenciasorozatot szervez a vállalati innováció eredményeinek, a tudományos eredmények piacra vitelének, az innováció-finanszírozás új útjainak és az innovációs ökoszisztémában rejlő szinergiák hatékony kihasználásának áttekintésére. Az első rendezvényt,…
Az iparpolitika égető kérdése: mi a fontosabb, a növekedés vagy a stabilitás?
-Vendégcikk- Általunk nagyra becsült szakértőnk, Bethlendi András legújabb elemzésében részletesen bemutatja, hogyan alakíthatók ki olyan gazdasági stratégiák, amelyek egyszerre támogatják a hosszú távú fejlődést és biztosítják a stabil működést. Az utóbbi években az iparpolitika visszakerült a fejlett országok gazdaságpolitikai eszközrendszerébe, illetve a főáramú közgazdasági gondolkodásba. Írásomban az iparpolitikát portfólióelméleti megközelítésben vizsgálom: azt, hogy hogyan változik…
Magyarországi Bosch-csoport vezetője: A sikerhez radikálisan újító innovációkra van szükség
„Magyarország innovációs potenciáljának erősítéséhez radikálisan újító, diszruptív szemléletmódra van szükség” – állítja Szászi István, a Bosch-csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. Az Indexnek elmondta, az lenne a legnagyobb hiba, ha az európai és a régiós vállalatvezetők, a kormányzati szereplők, egyetemi kutatók, innovációs szakemberek vagy éppen a pénzvilág szereplői abban bíznának, hogy a problémák maguktól…
Vajon a Nyugat képes lesz megőrizni vezető szerepét?
A nyugati világ önmaga alapjait ássa alá azzal, hogy egyre komolyabban fontolgatja az orosz devizatartalékok elkobzását. Egy ilyen döntés rövid távú előnyökért cserébe végleg megsemmisítheti a globális bizalmat, amelyre a nyugati gazdasági és társadalmi rendszer épül. A kérdés nem pusztán a dedollarizációról szól, hanem arról, hogy a Nyugat képes-e megőrizni vezető szerepét a globális rendben…
Nem tud róla, de rejtett kincsen üldögél a magyar kormány
Úgy tűnik, további „rejtett”, ám jól látható potenciál hever a magyar gazdaság előtt versenyképességének javítása érdekében. Az Indexnek nyilatkozó cégvezetők szerint örvendetes, hogy a kormány immár államtitkári szinten foglalkozik a kis- és középvállalatok erősítésével. Ezen belül külön fejezetet érdemelnek az induló technológiai vállalatok. A startupokban rejlő lehetőségek kiaknázása ugyanis eddig nem ismert sebességbe kapcsolhatná a…
