Eresztékeiben recseg-ropog az EU mezőgazdasági támogatási rendszere – véli a Stradamus Zrt. tanácsadó testületének tagja. Boros Gergő agrárszakértő szerint a termőföld ma egyre kevésbé jó befektetés, főként mert Ukrajna EU-hoz történő közeledésével a mai uniós közös agrárpolitika látványosan terhes a gazdáknak, illetve erejét veszti. A 2024 év elejét végigkísérő gazdatüntetések nyomán most próbálja toldozni-foltozni a szabályokat Brüsszel, de itthon csak a legnagyobb, sok ezer hektáros agrárgazdaságoknak maradhat csupán esélyük a sikerre: a kisbirtokokra csődhullám várhat, már egy-két éven belül is.
Egyre erősebben érzékelhető az elmúlt években az a tendencia, ami alapján nem csak a globális veszélyeket látjuk, de alapjaiban kérdőjeleződik meg a magyar agrárium jövője, mégpedig több aspektusból is. Nézzük akkor sorjában azokat a kihívásokat, amelyekkel a hazai gazdálkodóknak, a magyar mezőgazdaságnak nagyon gyorsan számolniuk kell.
Hatalmas hátrányt okozhatnak a belső szabályozások és az EU-s támogatási rendszer átalakulása
Első és legfontosabb a kihívások közül a belső szabályozások és a támogatási rendszer változása. Aki nap, mint nap benne dolgozik, az pontosan tudja, hogy adminisztratív szempontból egyre bonyolódik a gazdálkodás, fokozatosan nehezedik az agrárium helyzete. Mire gondolok? Évről-évre fontos és igen hasznos, hatékony növényvédő szerek kerülnek tiltólistára és a műtrágyázási szokások is jelentős átalakulás alatt vannak a földekre kijuttatható nitrogén és egyéb hatóanyagok korlátozása okán.
Több feladat, de kevesebb forrás
Az EU korábban mindig azzal az eszközzel élt, hogy nem korlátozott, hanem a többlet feladatok bevállalása mellé többlet forrást rendelt a gazdáknak. Magyarul: kompenzálta a növekvő terheiket vagy kieső bevételeiket. Ez azonban az utóbbi 10 évben lassan-lassan, ámde egyértelműen és szignifikánsan megváltozott. Észrevehető a trend, hogy amit egy adott ciklusban felállított extra elvárásokként (amiket extra jövedelemmel honorált) fogalmazott meg az EU, az a rákövetkező ciklusban már az alap elvárások közé került be. Lopakodva, de folyamatosan növelve a gazdálkodók terheit.
Az agrárium súlya már 4 évtizede zsugorodik
Majd a fenntarthatósági elvek erőltetett bevezetése után következett az agráriumra szánt források folyamatos csökkentése. Érdemes kiemelni: az agrárium súlya az EU-s költségvetésen belül már 40 éve zsugorodik. Eddig azonban a közvetlen kifizetéseket ez kevésbé érintette. Inkább a piac támogató/kiegyensúlyozó intézkedések tűntek el, így például a piacvédelmi beavatkozások bármilyen formája. Az utóbbi két EU-s ciklusban, 2014 és 2020 között. valamint az új 2021-27-es időszakban, azonban már érzékelhető a közvetlen kifizetések érdemi visszavágásának trendje is. Eddig csupán a támogatások reálértékét erodálták. Azaz a 7 év során elszenvedett infláció csak egészen kis részét kompenzálták a következő ciklusban. Mára azonban ott tartunk, hogy már nominális emelés sem valósul meg! Az infláció (ami most éppen 40 éves rekordokat dönt szerte az EU-ban is) teljes mértékben, évente akár 10-20 százalékkal is erodálja majd a támogatások reálértékét.
Az egyre újabb EU-s tervek és háttéranyagok pedig már egyenesen nominális, azaz euróban kifejezve is csökkenést irányoznak elő a területalapú támogatás tekintetében, mondani sem kell, hogy „természetesen” növekvő adminisztratív terhek mellett. Noha vannak bizonyos események (pl. gazdatüntetések), amik időről-időre megakasztják a fenti folyamatok gyors előrehaladását és időlegesen hátrálásra kényszeríti az EU-s döntéshozókat, azonban, látva a hosszú távú politikai folyamatokat és az elmúlt 20 év trendjét nem lehetünk bizakodóak ezen a fronton.
Fontos az ukrán termőföld nyugati érdekkörbe vonása
De térjünk rá az EU-s agrárpolitika tágabb aspektusaira is. Különösen a nyugat részvételére és esetleges mögöttes érdekeire az ukrán háborúban. Jól láthatóan a nyugat-európai és az észak-amerikai nagyhatalmak már eddig is – és ezután is – jelentős dollár, és euró százmilliárdokat ölnek a háborúba. Ha eltekintünk a néha meglehetősen átlátszó humanitárius és egyéb érvelésektől (demokrácia védelme, jó és rossz csatája, és hasonlók.) akkor jó okkal feltételezhetjük, hogy a támogatók ezt a pénzt mindenképpen vissza szeretnék kapni. Mégpedig busás haszonnal. Sőt, nemhogy vissza szeretnék kapni, hanem ezeken a „háborús kölcsönökön” ők jól tejelő termelőeszközöket szeretnének vásárolni. A sokféle ilyen befektetési eszköz közül az egyik biztosan a termőföld lesz, hiszen ez Ukrajna igazi kincse, talán legnagyobb vagyoni értéke. Jól látjuk, hogy már most is jelentős érdekeltségekkel rendelkeznek a nyugati vállalatok Ukrajna szerte, de ez a trend a következő években fog majd igazán felpörögni.
Az érdekek erősségét mutatja az is, hogy az EU már most kvázi EU-s tagnak kezeli Ukrajnát, legalábbis kereskedelmi szinten ez egyértelműen érzékelhető. Hiszen vámmentesen érkezhetnek termékek az EU-ba, csökkentették a kereskedelem adminisztratív terheit, lényegében megvalósul az ukrán munkaerő szabad áramlása, és érkeznek a megtámadott országba az EU-s költségvetésből – az amúgy sem elhanyagolható mértékű támogatások. Ezek az intézkedések meg is hozták az eredményt, például számunkra az olcsó ukrán gabonát. Ezért és egyéb jogszabályi módosítások okán már szinte minden országban tüntetnek a gazdák azonban ennek érdemi hatása erősen korlátozott Ez a trend egy felső politikai stratégia része, ezért így, vagy úgy, de minden bizonnyal folytatódni fog az ukrán gabona beáramlása.
Erősítenek a brazil, a távol-keleti és az észak-amerikai konkurensek
Adott tehát egy túlszabályozott, meredeken csökkenő támogatottságú ágazat, amelyben a dolgozók, vállalkozók átlagéletkora rohamosan nő. E mellé pedig megérkezett egy komparatív előnyökkel rendelkező, kevéssé szabályozott hatalmas versenytárs, aki mögött azok érdekei húzódnak, akik elvileg „képviselik” az EU-s intézményeket. Nem kell túl nagy fantázia, hogy gazdaságilag ennek mi lesz a vége. Persze, ha ez nem lenne elég, vélhetően legalább egy szabadkereskedelmi egyezmény még „segíti” majd a gazdák helyzetét a jövőben.
Itt elsősorban az Észak-, és Dél-Amerikából, illetve bizonyos tekintetben a Távol-Keletről beáramló mezőgazdasági termékekre gondolok. A szabadkereskedelmi egyezmények gerincét az adja, hogy az EU piacot szeretne szerezni az iparának (főleg az autóiparnak), ezért cserébe megnyitná mezőgazdasági piacait.
Az USA és az EU közötti, úgynevezett transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség, vagyis a TTIP megállapodás a járvány előtti időszakban nagy reményekkel kecsegtetett, de azóta háttérbe szzorult. A TTIP egyik fontos része az volt, hogy az EU-ban gyártott autók mehessenek vámmentesen az USA-ba, cserébe az amerikai gabona és húsáru vámmentesen érkezhetett volna az EU-ba. Egyelőre azonban még mindig nincsen aláírt megállapodás, pedig már évtizedben mérhető a tárgyalások hossza. Azonban előbb-utóbb lesz valamilyen megállapodás, ami az EU mezőgazdaságának biztosan negatív lesz. Ennek csak a mértéke kérdéses. Egyébként kisebb részmegállapodások Kanadával és a dél-amerikai szereplőkkel (Brazília) már voltak, így például az EU és egyes dél-amerikai országok közti, EU-Mercosur egyezmény.
Szerző: Boros Gergő agrárszakértő, a Stradamus Zrt. tanácsadó testületének tagja