Skip to content
Menu
Stradamus Zrt.
  • Rólunk
  • Munkatársaink
  • Partnereink
  • Blog
  • Elérhetőségünk
  • Magyar
  • English
Stradamus Zrt.

Fenntarthatósági Fókuszban: Építő Eszmecsere a Vállalati, Kutatói és Állami Szférák Együttműködéséről
2024.03.21.


2024. március 19-én a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség közös budapesti szakmai konferenciáján egyedülálló lehetőség nyílt arra, hogy vállalkozások, kutatóintézmények, valamint szakmai és állami szervezetek összefogva tekintsék át a zöld gazdaságra való átállás lehetőségeit és kihívásait.

Boros Áron, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnökhelyettese, a Stradamus Zrt. vezérigazgatója által vezetett kötetlen kerekasztal-beszélgetésen a zöld átállással foglalkozó startup vállalkozások, szakmai és finanszírozó szervezetek képviselői folytattak eszmecserét. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a piac igényeinek és a jogszabályi környezetnek megfelelően alkalmazkodó vállalkozások számára nyílik meg a legnagyobb lehetőség a fenntarthatóságon alapuló üzleti modell kialakítására

A konferencia mélyebb betekintést nyújtott a piacképes innovációkba, az állam szerepébe és a vállalatok lehetőségeibe a zöld gazdaság felé való haladásban. Követve a jó példákat és kihasználva a jogszabályi környezet adta lehetőségeket, egyetértettünk abban, hogy a fenntarthatóság mellett az üzleti hasznosíthatóság is kulcsfontosságú.

  • ESG
  • fenntarthatóság
  • Stradamus
  • tanácsadó



<< Vissza a bejegyzésekhez

Legutóbbi bejegyzések

  • A kilendített inga, avagy az Omnibus értelmezése 2025.03.06.
  • Az iparpolitika égető kérdése: mi a fontosabb, a növekedés vagy a stabilitás?2025.01.27.
  • Magyarországi Bosch-csoport vezetője: A sikerhez radikálisan újító innovációkra van szükség2025.01.07.
  • Csökkenthetők a költségek, ha zöldítünk?2024.12.11.
  • Vajon a Nyugat képes lesz megőrizni vezető szerepét?2024.12.10.
  • Nem tud róla, de rejtett kincsen üldögél a magyar kormány2024.11.05.
  • Erős tőzsde nélkül köhög a hazai innovációs motor2024.10.30.
  • Vajon a világ technológiai vállalati hogyan érik el hatalmas sikereiket?2024.10.21.
  • Nem vitás, hatalmas potenciált rejt a magyarok agya2024.10.01.
  • Súlyos fertőzés a mezőgazdaságban – leszámolás az agrár-dogmákkal2024.09.19.

Kategóriák

  • BÉT
  • Egyéb
  • ESG
  • ESG és zöld finanszírozás
  • Feldolgozó és szolgáltató ipar
  • Közigazgatás, önkormányzatok, felsőoktatás, sport, művészet
  • Mezőgazdaság és élelmiszeripar
  • Stratégiai tanácsadás
  • Technológia
  • Tőkepiaci és finanszírozási tanácsadás
  • Tőzsde


Cimkefelhő

Agrárpolitika beavatkozás befektetői bizalom beruházás beszállítói lánc Budapesti Értéktőzsde CS3D CSDDD egyetemek ESG ESG jelentés ESG riport fejlesztés feldolgozóipar fenntarthatóság gazdasági finanszírozás gazdaságpolitika HazaiInnováció innováció ipar iparpolitika Klímaváltozás kockázati tőke KutatásFejlesztés költségvetés MagyarInnováció Mikrogazdaságok modell növekedési hitelprogram PiaciLehetőségek politikus stabilitás startup Stradamus szolgáltatások tanácsadó TechnológiaiFejlődés technológiai vállalatok tudomány Tőkebevonás tőkepiaci reformok tőzsde vállalkozásfejlesztés Xtend Élelmiszeripar

©2025 Stradamus Zrt.