A nyugati világ önmaga alapjait ássa alá azzal, hogy egyre komolyabban fontolgatja az orosz devizatartalékok elkobzását. Egy ilyen döntés rövid távú előnyökért cserébe végleg megsemmisítheti a globális bizalmat, amelyre a nyugati gazdasági és társadalmi rendszer épül. A kérdés nem pusztán a dedollarizációról szól, hanem arról, hogy a Nyugat képes-e megőrizni vezető szerepét a globális rendben…
Kategória: Tőzsde
Nem tud róla, de rejtett kincsen üldögél a magyar kormány
Úgy tűnik, további „rejtett”, ám jól látható potenciál hever a magyar gazdaság előtt versenyképességének javítása érdekében. Az Indexnek nyilatkozó cégvezetők szerint örvendetes, hogy a kormány immár államtitkári szinten foglalkozik a kis- és középvállalatok erősítésével. Ezen belül külön fejezetet érdemelnek az induló technológiai vállalatok. A startupokban rejlő lehetőségek kiaknázása ugyanis eddig nem ismert sebességbe kapcsolhatná a…
Erős tőzsde nélkül köhög a hazai innovációs motor
A magyar tőzsde és a szélesebb értelemben vett, nemzetközi tőkepiacok szerepe a magyar gazdaság finanszírozásában – még a magyar gazdaság jelenlegi fejlettségi szintjéhez mérve is – továbbra is alacsony arányú – véli Boros Áron, az ESG és a tranzakciós tanácsadással foglalkozó Stradamus Zrt. elnök-vezérigazgatója. A tőkepiacok, a tőzsde viszonylag szerény szerepe gazdaság finanszírozásában nem csak …
Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek
Az STRT Holding Nyrt. vendégcikke. A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor…
A Budapesti Értéktőzsde idén is díjazta a tőkepiac legjobbjait!
Nagy örömmel osztjuk meg veletek a pillanatot, amikor a Stradamus Zrt. hatalmas elismerésben részesült. Boros Áron a Stradamus Zrt. vezérigazgatója és alapítója, valamint dr. Simon Stella, a Stradamus Zrt. társalapítója és az AegisLegal alapítója, a rendezvényen átvették az „Év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon” díjat. Az idei Budapesti Értéktőzsde díjátadón azokat a piaci szereplőket…